2018.04.19.

CLAAS - UniTech Mérnökverseny Döntő 2018

Az UniTech Mérnökverseny méltán népszerű az egyetemisták körében:

Nem csak hogy megálmodhatják saját kombájnjukat, de a CLAAS Hungária Kft által létrehozott verseny keretében meg is építhetik.

Több hónapnyi tervezés és újra tervezés után a döntőbe jutott 9 egyetem 12 csapata élőben is összemérhette erejét.

A lelkes diákok április 19-én reggel teljes felszereléssel és szurkolóikkal érkeztek meg a vállalathoz. Miután a box-utcában felkészítették kombájnjaikat, nekivágtak a szlalompályának a szurkolótábor hangos biztatásától kísérve. A legmozgékonyabb „Acélszív” (Neumann János Egyetem, Kecskemét) kevesebb, mint fél perc alatt tekert végig a bóják között.

A gépek fő attrakciója, az aratás, óriási izgalmak és érezhető küzdelmek közepette zajlott. Bár a versenyzők minden erejükkel próbálták uralni a technikát, ismét kiderült, mennyire nehéz műszakilag megbízható gépet építeni. Érdekes és újító műszaki megoldásokat figyelhettünk meg mind a termények kombájnba juttatását, mind szétválogatását tekintve, amíg a versenyzők a teniszlabdákat és a fakockákat „aratták” gépeikkel.

Ebben a versenyszámban „A kocka el van vetve” (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem) csapata végzett az élen.

A nem véletlenül utolsó versenyszám, a fárasztóvizsgálat során a csapatoknak két kört kellett megtenniük a körpályán, melynek akadályait célzottan úgy tervezték meg a CLAAS Hungária Kft termékfejlesztő és kísérleti mérnökei, hogy minél hatékonyabban „tegyék tönkre” a járműveket. A csapatok teljes erőbedobással hajtották a kombájnokat, leggyorsabbnak és legellenállóbbnak a négytagú „4 zsemle per 100 km” (Miskolci Egyetem) csapata bizonyult.

Kreatív csapatnevekben, ötletekben és lelkesedésben nem volt hiány, ismét egy érdekfeszítő verseny részesei lehettünk.

Az ez évi versenyt, s az ehhez járó anyaországi gyárlátogatást és az ajándékutalványt az „Acélszív” csapata nyerte meg.