2023.05.02.

2023. április 20-án került megrendezésre a UniTech Szimulációs Verseny élő döntője Törökszentmiklóson, a CLAAS Hungária Kft. gyárában

A résztvevő csapatok egy virtuális mezőgazdasági gépgyár irányítását vették kezükbe.

A résztvevőknek verseny során a termelésért felelős 3 fős menedzsment szerepében adatokat kellett elemezniük, döntéseket kellett hozniuk és optimalizálni a működést. A cél a gyár eredményes és hatékony működtetése, és az eredményességi index maximalizálása. A döntési területek: termelés, HR, beruházás, K+F, projektek.

A verseny döntőjét megelőzte egy gyárlátogatás, mely során a résztvevők bepillantást nyerhettek a termelési folyamatokba, feltehették kérdéseiket.

A selejtezők végére a 101 jelentkező csapatból 10 került a döntőbe, ők élőben mérhették össze tudásukat . A 3 körös szimulációs feladat mellett minden csapat prezentációval készült. A verseny végső sorrendje a prezentáció és a szimuláció során összegyűjtött pontszámok alapján dőlt el.

A dobogós helyezésekért nagyon szoros volt a verseny, végül az alábbi sorrend alakult ki:

1. helyezett a Dinamika Kettes, 540 ponttal – Nyereményük: Gyárlátogatás a CLAAS Harsewinkeli központjába

2. helyezett a Kombájn, 538 ponttal – Nyereményük: 600 EUR

3. helyezett a Goal Diggers, 537 ponttal – Nyereményük: 300 EUR

Különdíj: Észkombájnok – Sziget napijegy

A Dinamika Kettes csapata szerezte meg az első helyet. Számukra már nem volt idegen a lebonyolítás, hiszen 4 évvel ezelőtt is részt vettek a versenyen, de ahhoz képest a szimuláció sokat változott. “A legnagyobb kihívást az jelentette, hogy a munka mellett rendesen fel tudjunk készülni a versenyre”- mondták el a csapattagok. “Nem jártunk még a CLAAS Harsewinkeli gyárában, így nagyon örülünk a lehetőségnek és kíváncsian várjuk az utazást.”

A második helyezett Kombájn csapat tagjai mérnökök, akik a verseny által közelebb kerültek a közgazdaságtanhoz. A felkészülés során sok kutatómunkát végeztek, sokat olvastak a témában, mely a szakmai fejlődésükhöz is hozzájárult.

“A legnagyobb kihívást számunkra az jelentette, hogy a prezentációt elkészítsük. Sok ötletünk volt, de mindenkinek más, így konszenzusra kellett jutnunk, mely nem volt mindig egyszerű”- emelték ki a csapat tagjai.

A harmadik helyezett Goal Diggers csapat rendszeresen részt vesz az EcoSim szimulációs versenyein. “Szeretjük az effajta kihívásokat. A felkészülés során sokat olvastunk, komplex feladatok segítségével a látókörünk is bővült. Győzni jöttünk, ami most nem sikerült, így egy kicsit csalódottak vagyunk” – árulták el a csapattagok. A csalódás ellenére azonban sok pozitívummal, tapasztalattal térhetünk haza, melyet a jövőben hasznosítani tudunk.”

Az Észkombájnok csapatát a prezentációjuk során előadott egyedi javaslataik, teljesítményük alapján a zsűri különdíjban részesítette.